AZ ÉLETNEK VAN EGY KEMÉNY MÓDJA, HOGY A MÚLTAT VISSZAHOZZA A JELENBE, AKÁRHA KÉPZELED IS, HOGY MÁR ELTŰNT.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű takarítói munka egy szörnyű felfedezéshez vezet az exemről és egy veszélyes tervhez, amely a fiamat fenyegeti.
Általában nem vagyok az a típusú ember, aki megosztja az életét online, de ami velem történt a múlt héten, az egyszerűen sokkoló. Muszáj elmondanom.
Jocelyn vagyok, 40 éves, egyedülálló anya, és próbálom minden nap túlélni. Egy ideje takarítói munkát vállalok, felmosok, port törlök, amit éppen kell.
Nem egy fényűző munka, de biztosítja, hogy a kilencéves fiam, Oliver, mindig egyen, és ez minden, ami számít. Munka közben sok időm van gondolkodni, tervezni és néha aggódni.
Általában normális házakban dolgozom, de a múlt héten egy új munkát kaptam egy ügynökségtől.
A ház egy exkluzív környéken volt, és úgy nézett ki, mint egy valóságshow díszlete – olyan hely, ahol borospincék és márvány szobrok vannak a folyosón. Sóhajtottam, amikor megérkeztem, és azt gondoltam: “Csodás, még egy ház, ahol több a szoba, mint az ember.” De a munka az munka.
A ház üres volt, amikor megérkeztem, mint a legtöbb ügyfelemnél. A kulcs a doormattán volt, egy kézzel írt cetlivel a márvány munkalapon.
A cetli a szokásos utasításokat tartalmazta: “Takarítsd ki a konyhát, porszívózz a hálószobában, porolj le minden képet.” A cetlit a zsebembe tettem, és nekiálltam dolgozni.
Miközben takarítottam, észrevettem, hogy minden makulátlan. A munkalapok fénylettek, a padló makulátlan volt, és azon tűnődtem, miért van szükség takarítóra.
Próbáltam ignorálni azt a furcsa érzést, ami engem gyötört; ez a hely valahogy rémülten ismerős volt, mintha egy álomból ismernék, de nem tudtam pontosan miért.
Végül úgy döntöttem, hogy felhívom Olivert. “Szia, kicsim! Hogy telt a suli?” próbáltam vidám hangon kérdezni. “Jól! Művészet órán voltunk. Egy rakétát festettem!” A lelkes hangja mosolyt csalt az arcomra.
Egy pillanatra elfelejtettem azt a borzongató érzést, ami végig kísért. “Jól hangzik, Ollie. Tartsd meg nekem, jó?” A hangja erőt adott nekem. Emlékeztem, miért is viselem el ezeket a furcsa házakat és igényes ügyfeleket.
Hamarosan felmentem, hogy kitakarítsam a hálószobákat. Minden lépés nehezebbé vált, mintha a testem valamit érezne, amit az elmélem még nem értett. Miután befejeztem a vendégszobát, a fő hálószobába mentem. És akkor minden összeomlott.
A komódon egy kép volt Oliverről. Az én Oliveremről.
Nem kaptam levegőt. Olyan volt, mintha a szívem megállt volna, és a világ pörögni kezdett volna. Lassan odamentem, mintha egy rémálomban lennék, ahol minden lassítva történik.
Remegő kezekkel vettem a keretet. “Mi a…?” suttogtam, a hangom alig volt hallható. Ez kétségtelenül ő volt. A csintalan mosolygása, a kék festék nyoma az arcán a tavalyi iskolai bazárról.
Pontosan emlékeztem arra a napra, mintha tegnap lett volna. De miért volt az ő képe itt, egy idegen házában?
Pánikba estem. Sötét gondolatok jártak a fejemben. Követtek minket? Történt valami vele? Rosszul lettem. Kétségbeesetten próbáltam megérteni. Leültem az ágy szélére, a képet a kezemben tartva, mintha az minden választ tartalmazna.
Aztán több képet láttam. És ott volt ő, Tristan, az exem, aki minden képen úgy mosolygott, mintha a világ az övé lenne.
Kilenc éve nem láttam Tristant, mióta elhagyott minket. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor elhagyta a kis lakásunkat, a bőröndjét tartva és hideg pillantást vetve rám.
„Nem bírom már, Jocelyn,” mondta érzelem nélküli hangon. Oliver még csak pár hónapos volt, a háttérben sírt, de Tristan még csak hátra sem nézett.
És most egy kúriában élt, egy gyönyörű nővel, aki nyilván a felesége volt, ha a komódban lévő esküvői fényképet nézem. Lenyeltem a könnyeket, de belül a harag forrt bennem.
Amikor elolvastam a cetlit a zsebemben, észrevettem, hogy Tristan a hátoldalán ezt írta:
„Hallottam, hogy még mindig apró munkákat végzel. Ügyelj arra, hogy minden makulátlan legyen. Nem akarom, hogy Oliver koszban éljen.”
Ökölbe szorítottam a kezem, és a haragom nőtt. Néhány „igazítást” végeztem a házban, majd hagytam egy cetlit:
„A pénz nem vásárol szeretetet vagy tiszteletet. Tartsd távol magad tőlünk, mert megbánod.”
Oliver és én? A legjobb csapat vagyunk. Semmi és senki nem tudja tönkretenni a kapcsolatunkat.
