Egy szokványos reggel volt. A nap épp csak kezdett felkélni a horizont fölött, lágy aranyló fénnyel megvilágítva a földutat. A teherautó-sofőr sietett, hogy időben kézbesítse a rakományt — hosszú út várt rá, és az órák könyörtelenül ketyegtek.
A jármű egyenletesen zúgott, kerekei belekapaszkodtak az aszfaltba, amikor hirtelen a bokrok közül egy kutya ugrott elő az út szélére, és majdnem a teherautó kerekei alá került. Szőrös, fekete-fehér bundájú, kétségbeesetten ugatott, mintha meg akarná akadályozni az utat. A sofőr hirtelen reagált — ráfékezett, a kerekek sípoltak, de már késő volt: elhaladt az állat mellett, és valami sötét mellett, ami közvetlenül az út közepén feküdt.
— Mi a fenét? — káromkodott a sofőr, megnyugtatva a szívét, kiszállt a fülkéből.
A kutya nem menekült el. Megkerülte a kamiont, és most ott állt a sötét zsák mellett, folytatta az ugatást, és egyenesen a férfira nézett, mintha hívná őt.
A sofőr odament közelebb, és meglátott egy szokványos fekete szemeteszsákot. A kerekei kissé megérintették, de a zsák épen maradt.
— Te miattad van ez? — dünnyögte, leült, és óvatosan feltépte a zsák szélét.
Ami benne volt, végigfutott rajta a hideg a feje búbjától a talpáig. 😱😱
Bent egy csecsemő feküdt. Egy kisfiú. Nagyon pici, vékony takaróba bugyolálva, alig mozgott és alig lélegzett, de életben volt.
A sofőr azonnal hívta a mentőket, miközben a kabátjával betakarta a gyereket. A kutya csendesen leült mellette, mintha teljesítette volna küldetését.
Később kiderült: egy fiatal nő titokban hozta világra ezt a babát, és pánikban vagy kétségbeesésben úgy döntött, megszabadul tőle, és kidobta az út szélére, mint egy hulladékot.
De a sors másként rendelte. Egy kutyának köszönhetően, akinek az ösztöne erősebb volt az emberi kegyetlenségnél, a gyerek megmenekült.
A sofőr még sokáig gondolkodott azon, hogy a kutya időben megállította őt.
