A templomban csend volt. Csak a pap olvasta halkan az imát, és egy távoli rokon szipogott a falnál.
Nagymamám temetésén észrevettem, hogy anyám titokban valamit a koporsóba tett: teljesen megdöbbentem, amikor megtudtam, mi volt az…
Nagymamám fehér kendőben feküdt ott, békésen, mintha egy hosszú élet után csak elszenderedett volna.
Néztem az arcát, és nem hittem el, hogy soha többé nem hallom a nevetését, és nem látom, ahogy teát tölt a kedvenc poharaiba.
Anyám mellettem állt, feszült, mintha félt volna elsírni magát. Amikor eljött a búcsú pillanata, lassan a koporsóhoz lépett.
Azt hittem, csak megérinti nagyim kezét. De hirtelen óvatosan körbenézett, előhúzott valamit a zsebéből, és szinte észrevétlenül beletette.
Láttam, hogy egy fekete kis tasak volt. Meg akartam kérdezni, de nem ott.
A temetés után, otthon, már nem bírtam magammal:
— Anya, láttam, hogy valamit beraktál a nagyinak… mi volt az?
Sokáig hallgatott, majd nagyot sóhajtva halkan mondta… A válasza teljesen lesokkolt. 😢😱
— A jegygyűrűje volt… nem nagyapádé.
Meglepetten néztem rá.
— Amikor fiatal volt, volt egy vőlegénye. Mikolájnak hívták. Bevitték katonának, és soha nem jött vissza — meghalt. A gyűrűt, amit tőle kapott, egész életében őrizte. Még amikor nagyapádat vette el, akkor sem volt képes eldobni. Egyszer azt mondta: „Ha valahol odafent vár rám, szeretném, ha a gyűrűről ismerne fel.” Mindig csak őt szerette.
Anyám letörölte a könnyeit és hozzátette:
— Azt hiszem, most újra együtt vannak.
