Mark véletlenül akadt rá a fiúra. Az ismerős ösvényen haladt, ellenőrizte a területet, amikor egy száraz ág olyan hangosan reccsent a csizmája alatt, hogy egy varjú felröppent a közeli fenyőről. Mark megállt, figyelt, majd halványan elmosolyodott: annyi év után az erdőben az éberség szokása nem tűnt el.
Előtte egy kis tisztás volt, közepén egy farönkkel. Általában itt megállt egy rövid időre, és teát ivott a termoszából. Ma azonban egy gyerek ült a rönkön.
Egy kisfiú piszkos kék kabátban, leengedett vállakkal és szokatlanul nyugodt tekintettel. Nem sírt, nem hívott segítséget, nem látszott ijedtnek. Egyszerűen ült és várt, mintha ez így lett volna elrendelve.
— Hé, kisfiú, — mondta Mark óvatosan, nehogy megijessze. — Mit csinálsz itt egyedül?
A fiú felemelte a fejét, és figyelmesen ránézett.
— Anya azt mondta, várjak itt, — válaszolta halkan. — Hamarosan jön.
Mark körülnézett. Az erdő üres volt. Csak madarak és egy harkály távoli kopogása hallatszott.
— Mikor ment el anya? — kérdezte, leguggolva, hogy egy szinten legyen a gyerekkel.
A fiú elgondolkodott, miközben lóbálta a lábait.
— Tegnap… — mondta bizonytalanul. — Vagy tegnapelőtt. Már nem emlékszem.
A kabát nedves volt, a haja kócos, a szeme alatt sötét karikák húzódtak. Mark érezte, ahogy valami kellemetlenül összeszorul benne.
— Hogy hívnak?
— Tom.
— Én Mark vagyok. Én vigyázok erre az erdőre. Tudod, hol van az otthonod?
— Ott, ahol piros a tető, — mondta a fiú egy kis szünet után. — Van ott tévé és egy macska. De a macska elszaladt, amikor Alex bácsi kiabálni kezdett.
Mark észrevette, hogy a kabát zsebe furcsán kidudorodik.
— Tom, mi van a zsebedben? — kérdezte nyugodtan.
— Ezt anya adta, — a fiú elővett egy összehajtott papírt. — Azt mondta, mutassam meg, ha sokáig nem jön vissza.
Mark keze remegett, amikor kihajtotta a papírt. Az írás rendezett volt, de látszott, hogy sietve írták.
Kétszer is elolvasta a cetlit, majd megdermedt attól, ami rajta állt. 😨😢
ж
A papíron mindössze néhány sor állt:
„Ha megtaláltad ezt az üzenetet, és én nem tértem vissza, kérlek, gondoskodj a gyermekemről. Az otthonunk nem biztonságos. Félek az életéért. Lehet, hogy már nem vagyok életben.“
Mark azonnal hívta a mentőket és a rendőrséget. A fiú leírása alapján gyorsan megtalálták a piros tetős házat. Üres volt. Amikor azonban a rendőrök beléptek, nem maradt kétség: a házban egy nő holttestét találták meg.
Később kiderült, hogy a férje, Tom mostohaapja, erőszakos ember volt. Bántalmazta a gyereket, gyakran kiabált, és azon a napon megölte a feleségét. Meg akarta találni a fiút, de az anya időben elrejtette a gyermekét az erdőben, és hátrahagyta az üzenetet.
Az anya nem azért nem tért vissza, mert el akarta hagyni a gyermekét. Egyszerűen tudta, hogy otthon veszély fenyegeti a fiát — és hogy az idegenek néha sokkal emberségesebbek, mint azok, akikkel együtt élünk.
