A kis boltot úgy vezettem, mintha a saját otthonom lenne — ismertem minden polcot, dobozt és árut. Amikor drága termékek tűntek el, először véletlennek hittem, majd az alkalmazottakra gyanakodtam.
Nyíltan megkérdeztem őket, erőltetett mosollyal, de csak zavart tekinteteket kaptam. Megalázó volt, mert mindig a legdrágább áruk tűntek el.
Elfogyott a türelmem. Több hét kamerafelvételeit összegyűjtöttem és a rendőrséghez vittem.
De a felvételeken valami egészen mást láttunk — rosszabbat, mint egy egyszerű lopás 😲😱
Egy nő jelent meg gyakran kerekesszékben. Lassan mozgott, segítséget kért, mosolygott — és senki nem figyelt a kerekesszékre.
Látszott, ahogy a legdrágább termékeket elrejti alatta. Senki nem merte ellenőrizni.
A legrosszabb: nem volt mozgássérült. Később nyugodtan távozott kerekesszék nélkül. Minden előre meg volt tervezve.
A rendőrség óvatos eljárást ígért, bizonyítékokat és tanúkat gyűjtve.
