A balerina szégyellte magát a többi táncos előtt, amikor az apja a próbaterembe hozta a balettcipőit: amikor mindenki nevetni kezdett rajta, a lány elküldte az apját, de aztán valami váratlan történt 😱😥
Anna reggele sértettséggel és haraggal kezdődött. Megint összeveszett az apjával a balettcipők miatt. Már három éve táncolt, és arról álmodott, hogy egyszer igazi balerina lesz. A többi lánynak szép ruhái és drága spicc cipői voltak, neki viszont minden régi és kopott volt.
Különösen a cipők zavarták. Elkoptak, elsötétedtek, és Anna úgy érezte, hogy emiatt mindenki sajnálkozva néz rá.
Az apja munkába készült. Építkezésen dolgozott, nehéz munkát végzett, fáradtan tért haza. Anna ismét kérte, hogy vegyen neki új cipőt.
Az apja nyugodtan elmagyarázta, hogy nincs pénz, de majd megoldja. Anna azonban dühében hozzávágta a cipőket.
Az apa lehajtotta a fejét, felvette, és hallgatott.
A munkahelyén megtisztította és aranyszínű festékkel lefestette őket.
Este elvitte a táncterembe.
A lányok nevetni kezdtek.
— Ez az apád?
Anna szégyellte magát.
— Nem, — mondta. — Csak egy alkalmazott.
Ledobta a cipőket.
Az apa csendben elment.
És ekkor valami váratlan történt… 😱😨
Csak amikor az ajtó bezárult mögötte, Anna hirtelen valami nehézséget érzett magában. De a büszkesége nem engedte, hogy utána fusson. Úgy tett, mintha semmi sem történt volna, felvette a cipőket, letisztította őket, és folytatta az edzést.
Este az apja nem volt otthon. Nagyon későn érkezett, amikor Anna már a szobájában feküdt. Nem ment be hozzá, nem szólt semmit, és attól a naptól kezdve még csendesebb lett.
Másnap egy doboz feküdt Anna ágyán. Benne új balettcipők voltak — nem átfestettek, hanem teljesen újak.
Anna annyira boldog volt, hogy magához szorította őket, és rohant az edzésre.
A verseny után címet kapott, oklevelet adtak neki, és megdicsérték a technikájáért és kifejezőkészségéért. Mindenki mosolygott rá és gratulált neki, és azok a lányok, akik tegnap kinevették, most egészen másképp néztek rá.
Anna a díjjal a kezében állt, és hirtelen rájött, hogy nincs kivel megosztania ezt az örömöt. Az apja nem volt ott.
Amikor hazatért, a telefon szinte azonnal megszólalt. A hang furcsa volt. Azt mondták neki, hogy az apja kórházban van. A munkahelyén lett rosszul. A túlterheltség és a folyamatos túlórák miatt súlyos rosszullétet kapott.
Anna úgy érezte, mintha kicsúszna alóla a talaj. A szoba közepén állt, kezében az oklevéllel, és nem tudta elhinni, amit hallott.
Azonnal eszébe jutott minden szó, amit mondott neki. Emlékezett a mosolyára, az aranyszínűre festett cipőkre, és arra, ahogy csendben elment.
A kórházba rohant. Az ajtó előtt remegett a félelemtől. Amikor belépett, az apja az ágyon feküdt, sápadtan és gyengén. Erős kezei mozdulatlanul feküdtek a takarón.
— Apa, bocsáss meg…
Sírt megállás nélkül.
Egy idő után az apja magához tért, ránézett és gyengén megszorította a kezét. És ekkor Anna megértette a legfontosabbat.
