Három huligán rátámadt egy védtelen lányra, megpróbálták kirabolni, és biztosak voltak benne, hogy előttük csak egy megijedt és tehetetlen áldozat áll: de el sem tudták képzelni, mi fog történni egy percen belül 😱😨
Védtelen? Tényleg ezt hitték.
A reggel a parkban nyugodt és meleg volt. Veronika befejezte a futását, megállt egy mellékösvénynél, és próbálta visszanyerni a lélegzetét. Az edzés nehéz volt, de kellemes. Haja magas copfba volt fogva, nyakában vékony aranylánc, kezén sportóra. Szerette ezeket a ritka hétvégéket, amikor egyszerűen csak egyedül lehetett.
A sétány szinte üres volt. Az éjszakai eső utáni nedves levegő lomb és frissesség illatát árasztotta. Veronika már az kijárat felé indult volna, amikor hirtelen motorok bömböltek fel mögötte.
Három motorkerékpár fordult ki a kanyarból, és közvetlenül előtte állt meg. Három izmos férfi ugrott le róluk. Olcsó melegítők, tetoválások a karjukon és a nyakukon, pimasz vigyor.
A vezér előrelépett, és végigmérte tetőtől talpig.
— Na mi van, szépségem, egyedül sétálgatsz? — mondta gúnyosan.
— A telefonod biztos drága. Add ide, mielőtt összetöröd.
Veronika hallgatott. Az arca komoly volt, de a szeméből látszott a feszültség.
A második férfi oldalról kerülte meg.
— Nézd csak, milyen divatos. Jó óra. Csillog a lánca. Van itt mit leszedni.
— Ne remegj, óvatosak leszünk, — tette hozzá a harmadik, és halkan nevetett.
Túl közel álltak hozzá, elzárva az utat hátrafelé.
— Ugye érted, hogy itt segítséget hiába vársz? — mondta a vezér. — Add ide szépen mindenedet, és mehetsz tovább.
— Különben mi lesz? — kérdezte Veronika nyugodtan, igyekezve, hogy ne remegjen a hangja.
A férfiak összenéztek.
— Különben kellemetlen lesz, — válaszolta egyikük. — Nem szeretjük, ha vitatkoznak velünk.
Nevettek, egymással beszélgettek, és a telefonját, cipőjét, láncát nézegették. Az egyik még a válla felé is nyúlt, mintha azt akarná ellenőrizni, mennyire fél.
Ők csak egy magányos, védtelen nőt láttak maguk előtt az edzés után.
De nem tudták, mi fog történni egy percen belül. 😱😨
A vezető ismét közelebb lépett, és lehajolt hozzá.
— Na, odaadod szépen, vagy magyarázzuk?
Veronika figyelmesen nézett rá. Sem kiabálás, sem pánik. Csak feszültség a szemében és hideg koncentráció.
— Tényleg azt hiszik, hogy ez jó ötlet? — kérdezte halkan.
A fiúk összenéztek és felnevettek.
— Hallottátok? Próbál megijeszteni minket.
— Kislány, tudod egyáltalán, kivel beszélsz?
— Itt nincs senki. Csak mi és te.
Veronika hirtelen elmosolyodott.
— Pontosan. Csak ti és én.
Az egyikük megmerevedett.
— Miért mosolyogsz?
— Mert fogalmatok sincs, mibe keveredtetek, — válaszolta.
A vezető idegesen előrelépett.
— Elég a szerepből. Telefon és lánc. Most.
És abban a pillanatban a fasor kanyarulatából, a fák árnyékából lassan két nagydarab férfi lépett elő. A lány testőrei voltak. Magasak, feketébe öltözve, hideg arccal. Nyugodtan, sietség nélkül mozogtak, de erejük volt a mozdulataikban.
A fiúk nem is sejtették, hogy épp egy multimilliomos lányát próbálták kirabolni.
Megfordultak.
Három huligán egy látszólag védtelen lányra támadt, biztosak voltak benne, hogy csak egy rémült, tehetetlen áldozat áll előttük — de azt sem tudták elképzelni, mi fog történni a következő percben.
— Kik ezek?
Az egyik testőr közelebb lépett és röviden mondta:
— Probléma?
Veronika meg sem fordult.
— Már nincs, — válaszolta nyugodtan.
A mosoly eltűnt az arcukról.
